Kilométer állás és üzemóra

A járműparkkal rendelkező vállalatok körében egyre elterjedtebb a járműkontroll, melynek már nem csak lopás megelőző funkciója van, hanem olyan szolgáltatások is kapcsolódhatnak már a műholdas nyomkövető rendszerekhez, melyek a cég működési költségeit nagyban csökkentik. 

Ilyenek például az üzemanyagmenedzsment, a kilométeróra állás és üzemóra mérése tehát a teljes körű munkaerő kontrol, illetve flottamenedzsment. A járművekbe épített kilométeróra állás és üzemóra mérését segítő rendszer lehetővé teszi a járművek üzemanyagfogyasztásának pontos meghatározását, a naponta megtett kilométerek számát és az üzemórák számát, mely segítségével ellenőrizhetővé válik a járműflotta teljeskörű napi működése. A kilométeróra állás és üzemóra mérése által rögzített adatok kinyomtatásával csökkenthető a járművezető adminisztrációs munkája, és az adatok folyamatos ellenőrzése mellett a cég működési költsége.
Webeye flottamenedzsment rendszer kilométeróra állás és üzemóra mérési funkciói segítségével olyan pontos információkat kapunk, mely segítségével figyelemmel kísérhetjük a járművek valós fogyasztását, illetve azt, hogy a jármű időben és a legrövidebb úton jutott-e el a rendeltetési helyre, ezen kívül kiszűrhetjük a megbízhatatlan munkatársakat, így csökkentve a cég működési, üzemeltetési költségeit.
Egyre több cég ismeri fel a problémát és alkalmaz műholdas flottamenedzsment rendszert, hogy és alkalmazza a rendszer által nyújtott kilométeróra állás és üzemóra mérése a munkaerő megbízhatóságának figyelemmel kísérése és a költségek kordában tartásának érdekében.


Kapcsolódó tartalmak

WebEye® AvlG felhasználói kézikönyv

Önnek is van megoldásunk!

WebEyeŸŸ Online felhasználói kézikönyv

A rendszer előnyei

Térképszoftver

Hogyan működik a WebEye®?

WebEye® egység bemutatása

Mi a WebEye?

Hajók

Céges járművek

Munkagépek

Fuvarozás

Járműkövetés